2013. december 17., kedd

Jelmez

Mit meg nem tesz az ember egy nőért! Chris nagyot sóhajtott, és benyitott a jelmezkölcsönző ajtaján.
- Miben segíthetek? - a pult mögött álló, alacsony, ősz hajú néni ellenségesen méregette. Egyik kezét az asztalon hagyta, a másikkal gyorsan benyúlt alá.
Most biztosan a riasztó gombjára tette a kezét, gondolta Chris. Ismerem az ilyet, mindig ez van, ha bemegyek egy kis üzletbe, ahol nem ismernek.
- Nyugi mami, jelmezt szeretnék, nem a bevételét - mosolyodott el teli szájjal, mire láthatóvá vált a nyelvében lévő piercing.
- Ó értem - húzta elő a kezét a néni elvörösödve az asztal alól. - És milyet? Krampuszt, vagy ördögöt?
- Mikulást! - húzta ki magát büszkén, az amúgy is majd két méteres férfi. Magasságát a fején lévő fekete, kakastaréj szerű haj csak fokozta. Nagy nehezen megállta, hogy ne szóljon be. Megszokta már ezeket az évek alatt, amióta úgy döntött, elege van a képmutatásból, meg a „normális” életből. Hogy minden nap bejárjon a munkahelyére, nyakkendőt kössön és mosolyogjon. Hogy mindig mások véleménye szerint éljen. Hol a főnöke, hol a szülei, hol a menyasszonya mondta meg neki a tutit. Hogy szerintük mit hogy kellene, és mi a helyes. Hát nem. Amikor a főnöke egyszer azzal állt elő, hogy csinálja újra az éves jelentést, mert neki nem tetszik a diagramok színe és formája, meg nem megfelelő betűtípust használt, akkor elege lett. A tartalom nem is érdekelte, valószínűleg el sem olvasta. Felugrott az asztaltól, fellökte az egészet, jelentésestől, számítógépestől ráborította elképedt főnökére.
- Írja újra maga! Én felmondok! - ezzel vette a bőrkabátját és kisétált az ajtón. Betért az első fodrászüzletbe és ledúratta a haját, majd átlövette a fülét is. Ez volt a kezdet. Hazaért, a nője lelépett, amikor meglátta, és megtudta, hogy otthagyta a jól fizető állását a kreatív ügynökségnél. Tessék, ennyit ért az eljegyzés. Kicsit változtatott a külsején és munkanélküli lett, máris otthagyták. De nem érdekelte. Mámoros volt az örömtől, hogy végre megtette, szakított a konvenciókkal. Ezzel a lendülettel saját vállalkozásba kezdett, szabadúszó kreatív grafikus lett. Első ügyfelei a régi cégétől jöttek át, újak csak akkor lettek, amikor elterjedt a híre. De többször is előfordult, hogy amikor az előzetes tervek elkészítése után személyes tárgyalásra került sor, az ügyfél visszalépett. Az előítéletek miatt. Mint most ez a néni. Riasztó, meg ördögjelmez, áh.
Közben a mamika előjött a polcok közül, kezében egy zsákkal. - Szerencséje van, ez az utolsó darabunk. Igaz, lehet, hogy kicsit rövid lesz.
- Nem baj, elviszem! - elégedetten lépett ki az üzlet ajtaján. Vállára vette a jelmezt és fütyörészni kezdett.
A gyerekek az oviban ma várják a mikulást, és a megrendelt fickó az utolsó pillanatban lemondta. A lány arról mesélt neki a tegnap esti randin, hogy milyen csalódottak lesznek a gyerekek. Chris nézte a könnyektől csillogó fekete szemeket, és nem tudott ellenállni. Végre megtalálta a kulcsot a szívéhez.
- Majd én elmegyek! - ígérte meg. A lány a nyakába ugrott, és szorosan hozzásimult. Christ megcsapta a selymes hajból áradó friss illat.


A fenti történetet ez a kép ihlette.

3 megjegyzés: