Album

- Nézd csak ezt a képet, Janka! A fiúval nem voltunk jóban, pedig szomszédok voltunk, a szüleink barátok voltak. Mi nem, mert a kis Jankó mindig bántott. Én meg sírtam. De Jankó olyan ügyesen csinálta, hogy mire kijöttek a sírásra, már ártatlan képpel ült tőlem méterekre. Ez a kép egy ilyen pillanatot ábrázol. Úgy emlékszem arra az esetre, mintha tegnap lett volna, mert ekkor történt, hogy összebarátkoztunk. Elvette a szandálomat, amikor a pocsolyában játszottam, és nem adta vissza. Puszit akart érte mindenáron, de én nem adtam. Hogyisne, az csak azoknak jár, akiket szeretek, mondtam neki. És engem nem szeretsz? Kérdezte meglepődve Jankó, engem mindenki szeret. Te miért nem? Mert mindig piszkálsz, nem hagysz nekem békét. Húzod a hajamat, megdobálsz bogánccsal, elveszed a szandálomat. De én csak játszani akarok veled, a fiúkkal a grundon mindig így szoktunk, de te nem játszol velem, csak sírsz. Tényleg visszaadod a szandálomat, ha adok egy puszit? Megsajnáltam, ahogy ott állt, lehajtott fejjel bűnbánóan. Csak akkor, ha ezentúl minden nap kapok egy puszit. Mondta ekkor sokkal bátrabban. Na, arra várhatsz, kikaptam a kezéből a szandálomat és elfutottam. Ő utánam szaladt, amikor utolért, ledöntött a földre és csiklandozni kezdte a meztelen talpamat. Én meg csak nevettem, nevettem…

- Istenem, milyen régen volt, de még ma is hallom a csengő kacagásodat! Akkor döntöttem el, hogy feleségül veszlek - mondta a papa és megsimogatta a mama fényképalbumot tartó kezét. A kis Janka csillogó szemmel figyelte nagyszüleit.

A fenti történetet ez a kép ihlette.